Rémülten és zihálva
ébredt fel álmából. A könnyeivel küszködött, nem akart sírni.
Hiszen csak egy rémálom volt – nyugtatta magát.
Még mindig kavarogtak benne
a különféle érzések, és ezektől csak lelki
fájdalmat érzett. Az elmúlt években annyi sebet ejtettek a szívén, hogy már nem tudta meggyógyítani.
Nem sikerült túllépnie és
meggyászolnia édesanyja elvesztését se, pedig jól tudta, hogy
így is, úgy is elveszítette volna. Hiszen sosem szerette őt
igazán. De a leány tiszta szívből
rajongott anyjáért. Ez is hatalmas szenvedést okozott neki, emiatt
mindig magában kereste a hibát. Hiszen akkor még csak egy gyermek
volt, aki arra vágyott, hogy szülei szeretettel forduljanak felé.
Sosem kaphatta ezt meg. Diane viszont igen. Miután megszületett vele már nem is törődtek, mivel testvérében meglátták
azt, amit benne soha, a lehetőséget.
Vajon miért nem
szerették őt soha? - ezen gondolkodott; folyamatosan magát
ostorozta emiatt.
Hirtelen hangokat hallott
lentről; rémület járta át. Eszébe jutott, hogy biztos
csak az édesapja vagy Diane lehet lent. De rossz előérzetei támadtak e felől, ezért jobbnak látta, ha bátorságot gyűjt és
lemegy.
Lassan felkelt a rozoga
ágyából. Szíve vadul dobogott, izzadságcseppek gyöngyöződtek
homlokán, gyomra fájt és egész testében remegett. Nagy levegőt
vett, és a botjáért nyúlt. Fegyverként tartotta magánál, és
próbálta kizárni fájós lábait. Nem fog engem most
megállítani – döntötte el.
Nagyon halkan járt, és
alig hallhatóan nyitotta ki szobájának ajtaját is. Még ő is
meglepődött azon, hogy akkor nem nyikorgott. Még a padló sem, és
ez pont a szerencséjére is volt.
Közben lent egyre nagyobb
mozgolódást hallott és sugdolózást. Egyre jobban kezdett
megijedni, de ettől függetlenül is haladt előre tovább,
hangtalanul. Amikor a lépcsőhöz ért, igyekezett alig
észrevehetően kinézni a fal takarásából. De ahogy megtette ezt,
meghűlt az ereiben a vér a döbbenettől és a félelemtől. A
hideg kirázta, és leverte a víz.
Nem hétköznapi látványban
volt része, amit nem is kellett volna látnia. Emberi ésszel
felfoghatatlan.
- Felébredt az egyik –
suttogta egy zord és ijesztő hang.
A lány ereiben megfagyott a
vér. A szeme kitágult, és testével a falhoz préselődött.
Tudta, hogy vége.
Kiutat akart keresni, de tudta, hogy nem menekülhet meg. Nem futhat el.
Kiutat akart keresni, de tudta, hogy nem menekülhet meg. Nem futhat el.
A következő pillanatban,
mintha megvakították volna. Csak végtelen feketeséget érzékelt
a szemével. Szorongása hatalmába kerítette, és igyekezett
ijedten szabadulni a gúzsba kötő érzésből. A lépcső fele
haladt; egy rossz lépést vétett és már zuhant is lefelé. Fejét és
testét beütötte. Egy rongybabaként terült el a lépcső alján.
Olyan kínokat még életében nem élt állt. Nem tudott még megmozdulni sem, szíve szerint sírva kért volna segítséget vagy halált. Akkor tényleg meg akart volna halni. Megváltás lett volna számára a szenvedésből.
Olyan kínokat még életében nem élt állt. Nem tudott még megmozdulni sem, szíve szerint sírva kért volna segítséget vagy halált. Akkor tényleg meg akart volna halni. Megváltás lett volna számára a szenvedésből.
- Kérem, öljenek meg –
formálta szája hangtalanul az utolsó szavait.
*
- Miért hivatott, felség?
- kérdezte udvariasan a nő, miután meghajolt ura előtt.
A férfi jelentőségteljesen
az alattvalójára pillantott, majd büszke léptekkel megkerülte a
hatalmas asztalt, amin rengeteg könyv feküdt.
- Egy feladatom lenne
számára. Úgy hallottam még tud vállalni megbízásokat. Jól
megfizetném, emiatt ne aggódjon. De alapos munkát kell végeznie,
ha valamit elront, akkor megöletem. Erről pedig tilos lesz bárkinek
is beszélnie. Ha pedig fontos közlendője van velem, akkor inkább
keressen fel, de semmiképpen se írjon levelet. Megértette? -
mondta komoly hanggal, ellentmondást nem tűrően. Miközben beszélt
végig a nőt tanulmányozta.
Talán tényleg ő lett
volna a legjobb választás? - gondolta, ahogy végignézett a
törékeny és alacsony hölgyön.
- Megértettem. Az Ön szava
szerint fogok majd cselekedni. Kérem, felséges uram, ne kételkedjen
a képességeimben. Biztosíthatom, hogy hírnevem nem csak pletyka
vagy szóbeszéd.
- Ne csalódjak – szólalt
meg fenyegetően a férfi. - Sok múlik nekem ezen.
- Nem fog, Maxime herceg.
Az úr szája széles és
gonosz mosolyra húzódott. Végre elérheti élete célját.
*
Szobájában ülve békésen
olvasott. Egyszerűen magával ragadta a történet. Két
szerelmesről szólt, akiket elválasztottak egymástól. Nem
lehettek sose egymáséi, mivel a lány egy nagyon gazdag és
befolyásos arisztokrata gyermeke volt, a fiú pedig nem annyira
előkelő nemesi családból származott. A leány atyja pedig egy
gazdagabb férfihoz akarta adatni, ezért nem nézték jó szemmel a
kapcsolatukat. Nem örültek a hirtelen létrejövő szerelmüknek,
és egy cselszövéssel meg is akadályozták kapcsolatuk
kibontakozását. A fiú messzire került a kedvesétől, az ország
másik felébe, azután egyikük sem hallott a másikról. Végül a
lánynak egy nála sokkal idősebb, de rendkívül gazdag
férfihoz kellett feleségül mennie. A fiatalemberre pedig rátalált
a szerelem, így ő egy vele azonos rangú hölgyet vett nőül. Sok
idő elteltével, pedig egy váratlan esemény miatt újra
találkoznak.
Annál a résznél tartott a
könyvben, amikor újra meglátja egymást a két régi szerelmes.
Ezt várta leginkább olvasás közben, mivel nagyon szerette volna,
hogy újra egymásra találjanak a főszereplők.
De akkor visszatérítette a
valóságba egy halk kopogás a szobájának ajtaján. Összerezzent
a hang hallatán. Majd sóhajtott egyet, lerakta a könyvet a
legközelebbi asztalra, és elment ajtót nyitni.
Amikor pedig kinyitotta
megpillantotta a jövendőbelijét, akit ő sem mondhatott
szerelmének. Akkor úgy érezte magát, mint a lány a történetben.
- Jó napot kívánok,
hölgyem! - köszönt udvariasan és mosolyogva Maxime herceg.
-
Jó napot, felség – felelte udvariasan Felicia.
Próbált
kedvesnek és tisztelettudónak tűnni, bár szíve szerint elküldte
volna a herceget. Egyedül akart maradni a kedvencévé vált
könyvvel.
Nem
tudott volna jobb alkalmat találni a csevegéshez? -
gondolta bosszúsan a nő.
-
Bocsánat, hogy csak úgy megzavartam, de szerettem volna még önnel
beszélgetni ebéd előtt. Igazán kiváló beszélgetőpartnernek
bizonyult. Szeretne velem eljönni a kastélykertbe sétálni? Higgye
el, ilyenkor gyönyörű a táj, bár nem annyira lenyűgöző, mint
ön.
Feliciát
meglepte a bókja és a kedveskedése Maxime-nak. Bár nem volt
ínyére ez az ötlet, mégis igent mondott és a dicséretet
illendően megköszönte.
A
herceg az ajtóban várt rá, míg a hölgy visszament egy meleg
kabátért. Miután megtalálta a keresett ruhadarabját a könyvére
pillantott. Mennyivel jobb időtöltés
lett volna –
gondolta, majd erőt vett magán és kilépett a biztonságos
szobájából.
-
Kedvesem, remélem nem fázik. Eléggé hideg az idő – szólalt
meg a herceg, miután kiléptek a kastélyból.
-
Nem, nem fázom. Köszönöm figyelmességét.
Mikor
jön rá, hogy ennek semmi értelme sincs? Miért nem élhetünk
legalább az esküvőig külön utakon?
Alig várta,
hogy végre hazatérjen atyja birtokára. Már csak két nap volt
hátra, utána meg majd négy hónap múlva, az esküvő előtt nem
sokkal fognak találkozni. Kivéve, ha Maxime herceg úgy dönt, hogy
eljön látogatóba. Remélte, hogy ez nem fog megtörténni. Így is
eléggé kínosnak érezte a közös pillanatokat. Bernarddal
teljesen más volt, sokkal jobb. Maxime és közte nincsen semmilyen
kapcsolat, nem érez iránta semmit a gyűlöleten kívül. Bár be
kellett ismernie, hogy ez a mélységes utálata gyerekes, hiszen a
fiatalember nem tehet arról, hogy a szerelme meghalt.
Csöndben
ballagtak egymás mellett. Maxime végig a tájat figyelte, jegyesére
rá se pillantott. Felicia a kilátás helyett, a herceget nézte.
Nem is értette, hogy miért is utálja őt ennyire. Gyermeki
rajongás csillogott szemében, miközben ámuldozott a hóval
borított vidéken.
- Hát nem
gyönyörű? - kérdezte egy idő elteltével Maxime, addigra már
messze kerültek a kastélytól.
- De.
Káprázatos a látvány – mondta a nő és akkor pillantott
először a környezetére.
Tényleg
lenyűgözőnek találta, de mégsem érdekelte annyira. Lopva inkább
mindig a hercegre sandított. Olyan gonosz
lenne, mint az édesapja? - gondolkozott, de
minél több ideig nézte, annál nagyobb butaságnak találta ezt a
feltevést. Hogy lehetne egy ilyen ember
kegyetlen?